Európai trófeakatalógus – Őzbakok

ELŐSZÓ az Európai trófeakatalógus – őzbakok c. könyvhöz

Megváltozott idők

 

Azt kérdezhetnék, hogyan jutott eszébe valakinek, hogy behatóan foglalkozzon az európai vadásztrófeák adatainak összegyűjtésével, és azokat katalógus formájában a nagyközönség számára hozzáférhetővé tegye?

 

Nos, a válasz nagyon egyszerű!

 

Idestova ötven éve a vadászat a szakmám, hivatásom, hitvallásom. Ennek köszönhetem, hogy nyitott szemmel járok a természetben, mint erdész, hivatásos vadász és vadbiológus.

A vadászat, mint életforma, meghatározó eleme volt egész életemnek.

 

Be kell viszont vallanom, hogy nem vagyok elvakult trófeagyűjtő!

A vadásztrófea számomra nem valami misztikus ködbe csomagolt tárgy, amelyet a vadász sok esetben kalandos úton szerzett meg, hanem a természet olyan csodálatos alkotása, mely az esetek jelentős részében következetes emberi tevékenység, sokéves tenyésztői, ápolói munka gyümölcse – s amely munkában nekem is részem volt egész felnőtt életem során.

 

A vadásztrófea mögött az adott vadfajra jellemző adatok vannak, felbecsülhetetlen információkat őriznek magukban, és azok számára, akik értenek belőle, megmutatja egy vérvonal, egy populáció, egy ország vadállományának jellegét, minőségét.

Sokan úgy gondoljuk, hogy a trófea bizonyos mértékig hű tükörképe egy vadászterületnek, annak a tájnak, országnak, ahol elejtették, megszerezték.

 

Számomra még ennél is többet mond el, mert az adatok mögött emberek, életek, korok és korszakok, az elmúlt IDŐ és a TÖRTÉNELEM dereng fel, amelyet sohasem szabad elfelejtenünk.

A mai vadásztrófeákban megtalálható a múlt, annak kódolt üzenete és az, hogy honnan jövünk -, bár ezt sokan szeretnék elfelejteni, vagy nem tudomásul venni.

 

Sajnos a vadászok is megváltoztak. A vadászat, mint életforma, lassan teljesen eltűnik. Helyette eluralkodóban van a „minden áron, minél gyorsabban, minél többet, minél nagyobbat” szemlélet, ami a vadászatot is csak „sikerorientált” üzleti vállalkozásnak tekinti.

És mivel a profit iránt nagy lett a kereslet, (a gyors siker is érzelmi profit), ez hozta magával, hogy sötét utakon „csinált”, hormonkezelt őzbakok, karámban, ólban nevelt, „agancsnövesztő” táppal felfújt agancsú bikák kerülnek „véletlenül” puskacső elé, hogy aztán az „elejtő” fitogtathassa nem létező képességeit, hirtelen jött gazdagságát.

Sajnos ezek a jelenségek is a vadászat ellenzőinek malmára hajtják a vizet.

 

Mégis, munkámat mindazoknak ajánlom, akiknek a vadásztrófeák jelentenek még valamit, vadászélményeket, természetet, emlékeket, kalandot és szabadságot. Azoknak, akik átélik és el is hiszik azt a varázslatot, hogy a vadászatban nem az a legszebb, amit ad, hanem amit ígér.

 

De vissza a kérdéshez: miért vállalkoztam erre a munkára?

 

Egy napon, úgy 1995 körül, munkából igyekeztem hazafelé. Több kisebb településen vezetett át az utam, és az egyik faluban a jóléti társadalom szemete szegélyezte az utat. Lomtalanítási nap volt. Az út mellett halomban álltak a tönkrement háztartási gépek, kopott gumiabroncsok, kerekeit vesztett kerékpárok, lyukas szőnyegek, bútorok. Az egyik bútorhegy tetején pedig egy szép sötét, jól gyöngyözött, majd 10 kilós szarvasagancs éktelenkedett – oda nem illően! Megdöbbentő látvány volt számomra!

A robogó autóból kinézve csak egy villanás volt az egész, de a vadász szeme és „filmfelvevője” rögzítette a nem mindennapi képet, elraktározva azt, örökre!

Ide jutottunk? Féltve őrzött trófeáink sokaknak már csak porfogót, kabátgombnak való, kidobandó szemetet jelent? Ez valahogy szíven ütött!

Ekkor indult el bennem valami, ami a láncreakció elve alapján ide torkollott, hogy felkutassam, összegezzem a legkiválóbb európai vadásztrófeák adatait, és ha lehet, fényképeit is, valamelyest maradandó emléket állítva egy el- és letűnőfélben lévő korszaknak.

Mert ha már ezek a trófeák megsemmisülnek, legalább adataik, fényképük, emlékük megmaradjon, hirdetve, hogy Európa egykoron milyen gazdag volt vadban, érintetlen természetben, amit sajnos az EMBER, a magát mindenek felett állónak tekintő ember rohanó tempójával tönkretett, átformált, megmásított!

 

A Világ nagyot változott az elmúlt években.

A vadászok magukra maradtak, értelmetlenné és feleslegesnek kiáltották ki a tevékenységüket, ténykedésüket a főleg városban élő emberek, akik eltávolodtak a természettől. Sajnos azok a nézetek, vélemények kezdenek egyre nagyobb hangot kapni, hogy a vadászat nem tekinthető természetes emberi tevékenységnek, pusztán az élvezetből történő ölés „embertelen” viselkedési formája. Pedig az ember számára a legtermészetesebb tevékenység, a közösséget összefogó erő, az emberi kultúra gyökereinek hordozója volt évezredeken keresztül a vadászat és halászat.

Mindezt tetézi, hogy a politika is a hagyományos vadászat megreformálására törekszik, felrúgva a sokszáz éves tradíciókat, értékeket. Ehhez segítséget nyújtanak, ha húzódozva is, a vadászokat (már alig) képviselő szervezetek, ahelyett, hogy zászlóvivőként kiállnának, és megvédenék tagjaik gondolkodását, hitvallását, méltón képviselve azokat.

 

Mindezek ellenére, öröm volt számomra, miután Európa harminc országának vadászaihoz fordulva, huszonhárom országból érkeztek az adatok, fényképek.

De legfőképpen azoknak a bíztató leveleknek örültem, amelyek biztosítottak, hogy jó úton haladunk, és számítanak a további kötetek megjelenésére, amelyek felölelik egész Európa vadállományának adatait.

Köszönöm mindazoknak, akik önzetlenül segítették munkánkat.

A jövőben is számítunk rájuk.

 

 

Balatonföldvár, 2010-03-15.

Bozóki László

EUJÄGER Közhasznú Egyesület

 Elnöke