A Vándorvadász c. könyv hátoldalán olvasható:
Gyermekkora magába zárkózottan, magányosan telt. Igazi barátokra a könyvekben talált, amelyek eljuttatták a világ legtávolabbi zugaiba. A nagyapai példa és a vadászírók művei hatására már kamaszkorában megérlelődött benne az elhatározás: vadász lesz…
… Döntésében megerősítette az ideállal, gróf Széchenyi Zsigmonddal történt rövid személyes találkozása. „Az első afrikai utamra már tizenévesen kezdtem felkészülni. Bújtam a könyveket, az afrikai emlősöket meghatározó kis keménykötésű mű mind a mai napig ott fekszik elérhető közelségben az ágyam mellett…”
Szinte természetes volt, hogy beiratkozott a szegedi erdészeti szakközépiskolába. Szöllősi Józsefnél tett vadászvizsgát Kaposváron. Baráti kapcsolat fűzte Dr. Studinka Lászlóhoz és bátyjához, Studinka Elemérhez valamint Eördögh Tiborhoz.
Segéderdészként dolgozva ismerkedett az erdő állataival, növényeivel, az erdő és a vadásztársadalom törvényeivel. Erdészgyakornokként dolgozott a Észak-somogyi Erdőgazdaságnál Páll Endre erdőmérnök keze alatt, aki aztán a „vadászapja” is lett, mivel ö avatta vaddisznóvadásszá egy sikeres vadásznap estéjén, ráfektetve arra a három vaddisznóra, amit aznap sikerült elejtenie.
A könyvekben leírt világ és a mai valóság közti különbséget látva rájött, hogy hazai körülmények között nem lehet belőle világjáró vadász, utazó. Szülei sugallatára felhagyott az erdészettel, és egy építőipari szakmát tanult ki, hogy meg tudja teremteni a vadászathoz szükséges anyagi hátteret.
A kitűzött cél elérése érdekében 1972-ben külföldön keresett megélhetési lehetőséget. Németországban, a Fekete-erdő mellett telepedett le. Teljesen a nulláról kellett kezdenie, de kitartásának köszönhetően munkát talált, megtanulta a nyelvet és folytatta az abbahagyott erdészeti tanulmányait, vadbiológiát hallgatott a németországi göttingeni egyetemen. Letette a fegyvertartáshoz nélkülözhetetlen, magas szintű tudást követelő német vadászvizsgát. Olyan nagy tekintélyű német mesterektől tanulhatta a szakmát, mint prof. Paul Dahms és Karl Bergien, aki abban is segítette, hogy bekerüljön a Hannoveri Vérebvezetők Klubjába. Három évbe telt mire lábra állt, és elindulhatott Széchenyi nyomában, átkeljen az óceánon — irány Kanada és Alaszka.
„Végre! Most már nincs visszaút! A hosszú évek vágyakozása, álmai kezdtek beteljesedni. Istenem, szinte hihetetlen! Mennyi munka, mennyi tervezgetés és nélkülözés előzte meg ezt az első utat!”
Ezt az utat sorra követte a többi, de mindegyikért keményen meg kellett dolgoznia. Négy földrészen vadászott. Eljutott Alaszkába, Grönlandra, a Skandináv országokba, Indiába, Pakisztánba, Törökországba, Perzsiába, Tunéziába, Algériába, Botswanába, Dél-Afrikába és Namíbiába. Volt farmer, hivatásos vadász és gyűjtő.
Az élet ajándékaként Tanzániában dr. Nagy Endre vette szárnyai alá, akitől emberségből, vadásztudományból és Afrika-ismeretből egyaránt sokat tanulhatott. Itt kapta meg az „utolsó csiszolásokat”, amelyek nyomán nemzetközi mércével mérhető vadásszá és szakemberré vált. Afrikában eddig kilenc alkalommal járt, de bármikor készen áll egy újabb útra: „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretem a pezsdítően izgalmas kalandokat, és jobban is szeretem magam megélni, mint másoktól olvasni róla. Legfőképpen azért jöttem Afrikába, hogy a magam bőrén érezzem a nap perzselését, a szúnyogok csípését. Természetesen szeretném elkerülni a bivaly szarvát, az oroszlán karmát, de közelségének érzését nem szeretném kihagyni…”